Gyülekezeti körlevél - 2016. első félév

Kedves Testvéreink!

„Uram, jó nekünk itt lennünk.” (Máté 17,4)

A fenti Igével, amelyet a tanítványok mondtak Jézus Krisztus közelében, hívogatunk mindenkit a Balatonalmádi és Balatonfűzfői Református Egyházközségek alkalmaira.

heti, rendszeres alkalmaink változatlanok, vagyis az istentiszteleteket, gyermek-istentiszteleteket, gyülekezeti bibliaórákat, az óvodás, iskolai és gyülekezeti hitoktatást, a konfirmációs órát, a baba-mama kört a megszokott rendben megtartjuk.

Az alábbiakban tájékoztatást adunk:

-          gyülekezetünk kiemelt alkalmairól,

-          gyülekezetünk idei terveiről,

-          valamint az egyházfenntartói járulék befizetésének lehetőségeiről.

 

Kiemelt alkalmaink

Szeretettel hívunk mindenkit gyülekezetünk kiemelt alkalmaira, az alábbi időpontokban. A lista még bővülhet, de a legfontosabb rögzített időpontok már itt olvashatók. Az alkalmakat folyamatosan hirdetjük, és havonta még küldünk hívogató üzenetet. Éljenek a lehetőséggel, épüljünk egymás hite által.

2016.01.26., kedd, 17.00, ökumenikus imanap Balatonfűzfőn, a református templomban.

2016.02.06., szombat, 10.00, zárszámadó presbiteri gyűlés Balatonfűzfőn.

2016.02.06., szombat, 13.00, munkatársi értekezlet Balatonalmádiban.

2016.02.06., szombat, 15.00, zárszámadó presbiteri gyűlés Balatonalmádiban.

2016.02.14., vasárnap, 09.00 és 10.30, böjt első vasárnapja a gyülekezeti istentiszteleteken.

2016.02.21., vasárnap, 10.30, a Gyulai Pál utcai gyülekezet fogadása, Karsay Eszter lelkipásztor és a vendégkórus szolgálatával, közös ebéddel, délután közös programmal.

2016.02.26., péntek, 17.00, felnőtt hittanosok filmklubja, Kóristák című film.

2016.02.27., szombat, 16.00, női óra Balatonalmádiban (mindig házaknál tartjuk, külön hirdetés alapján).

2016.03.04., péntek, 19.00, gyülekezeti filmklub, Ádám almái című film.

2016.03.06., vasárnap, 09.00 és 10.30, bibliavasárnap a gyülekezeti istentiszteleteken.

2016.03.11., péntek, 17.00, Kontrasztok című beszélgetés a fűzfőgyártelepi művelődési házban a gyülekezet lelkipásztorával.

2016.03.19., szombat, 16.00, női óra Balatonalmádiban (mindig házaknál tartjuk, külön hirdetés alapján).

2016.03.20., vasárnap, 09.00 és 10.30, virágvasárnap a gyülekezeti istentiszteleteken.

2016.03.25., péntek, 16.30 és 18.30, nagypénteki istentiszteletek.

2016.03.27., vasárnap, 09.00 és 10.30, húsvéti ünnepi istentisztelet, úrvacsoraosztással.

2016.03.28., hétfő, 09.00 és 10.30, húsvéti istentisztelet legátus szolgálatával.

2016.04.01., péntek, 19.00, gyülekezeti filmklub, Macska a forró bádogtetőn című film.

2016.04.10., vasárnap, 10.30, interaktív istentisztelet, és utána közös gyülekezeti ebéd Balatonalmádiban.

2016.04.24., vasárnap, 07.00, gyülekezeti kirándulás a Budapest Újpest Belsővárosi Testvérgyülekezetünk meghívására.

2016.04.29., péntek, 18.00, Előadások az Isten garázsában 5., dr. Nógrádi György egyetemi tanár és dr. Fischl Vilmos MEÖT főtitkár előadása a balatonalmádi református templomban, „Migráció egyházi és biztonságpolitikai szempontból”.

2016.04.30., szombat, 16.00, női óra Balatonalmádiban (mindig házaknál tartjuk, külön hirdetés alapján).

2016.05.01., vasárnap, 09.00 és 10.30, anyák napi ünnepség az istentiszteleteken.

2016.05.05., csütörtök, 16.30 és 18.30, mennybemenetel-ünnepi istentiszteletek.

2016.05.15., vasárnap, 09.00 és 10.30, pünkösdi ünnepi istentisztelet, keresztelővel, úrvacsoraosztással, konfirmációval.

2016.05.16., hétfő, 09.00 és 10.30, pünkösdi ünnepi istentiszteletek.

2016.05.20., péntek, 19.00, gyülekezeti filmklub, Kálvária című film.

2016.05.28., szombat, 16.00, női óra Balatonalmádiban (mindig házaknál tartjuk, külön hirdetés alapján).

2016.06.20-24., hétfő-péntek, 08.00-16.00, hittanos napközis tábor Balatonfűzfőn, minden hittanosunk számára.

2016.06.24-26., péntek-vasárnap, REND, Református Egyházi Napok Dunántúl, Balatonfüred (pénteken 15.00 órától vasárnap ebédig).

2016.06.30-07.03., csütörtök-vasárnap, gyülekezeti tábor Városlődön (csütörtökön 15.00 órától vasárnap ebédig).

2016.07. hónap, egyházkerületi hittanos, ifjúsági, családos táborok külön hirdetés szerint.

2016.08.21., vasárnap, 10.30, nyárzáró koncert, zenés istentisztelet.

Imatéma: gyülekezetünk idei tervei

Kedves Testvéreink!

Tavaly birtokba vehettük gyülekezeti házunkat a Kálvin u. 2. szám alatt. Az idei esztendőben, a presbitérium határozata szerint, a gyülekezetnek bemutatva, megterveztetjük az épület gyülekezeti házzá alakítását és felújítását, valamint folyamatosan keressük a pályázati lehetőségeket az épület felújításának forrásaira.

Ebben az esztendőben ez fontos feladatunk, amelyen már dolgozunk, és arra kérjük Testvéreinket, hogy hordozzák imádságaikban ezt a szándékot. Minden lényeges, a gyülekezeti házunkkal kapcsolatos eseményről küldünk majd beszámolót.

Tavaly novemberben teljesen kitakarítottuk az épületet, rendbe hoztuk az udvart, és márciustól októberig, már a felújítás megkezdése előtt szeretnénk részben birtokba venni, belakni, használni.

Technikai tudnivalók

Az éves egyházfenntartói járulék befizethető csekken (lehetőleg az OTP-ben befizetve), illetve átutalással az alábbi számlaszámra:

Balatonalmádi Református Egyházközség: OTP-Balatonalmádi, 11748083-20014184.

Balatonfűzfői Református Egyházközség: OTP-Balatonalmádi, 11748083-20012144.

Hálás szívvel köszönjük az adományokat, mindazoknak, akik bármilyen formában támogatják szolgálatainkat és imádkoznak értünk.

Akik adóznak, köszönettel ajánljuk figyelmükbe az 1% felajánlásának lehetőségét.

A Magyarországi Református Egyház technikai száma: 0066.

A Balatonalmádi Református Egyházközségért Alapítvány - Bolla Ferenc emlékére - adószáma: 18915617-1-19. Alapítványunk a református gimnáziumokban tanuló diákokat évente támogatja.

A gyülekezeti tagok egy részével rendszeres kapcsolatban vagyunk egy gyülekezeti email rendszeren. Ezen keresztül hírt adunk alkalmainkról, minden fontos információról, igei – lelki üzenetekről. Nagy segítség lenne, ha minél több gyülekezeti tagunkkal érintkezhetnénk ebben a formában: gyorsabb, frissebb, naprakészebb. Kérem, küldje el e-mail címét, hogy felvehessük erre a rendszerre:Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Természetesen bizonyos időközönként a hagyományos kommunikációs formával is élünk, tiszteletben tartva, és megértve azokat, akik nem élnek a modern technika lehetőségeivel.

Elérhetőségeink:

Balatonalmádi Református Egyházközség, 8220 Balatonalmádi, Baross Gábor utca 24.

Telefon: 88-584-290

Mobiltelefon: 30-351-2094

E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Honlapok: www.refalmadi.huwww.refdunantul.huwww.reformatus.hu

Facebook: Balatonalmádi Balatonfűzfői Reformátusok.

Áldáskívánással, Steinbach József református lelkész, Oláh László, Dr. Pach Péter gondnokok

1 % felajánlás

110405_mre_ajanlo

Támogassa Alapítványunkat Személyi Jövedelemadójának 1%-val!

„Balatonalmádi Református Egyházközségért Alapítvány" 

Adószámunk: 18915617-1-19